Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


6 fejezet

2011.08.02

6 fejezet

 

Még akkor is remeget mikor Zero betakarta és leült az ágya szélére. Annabells figyelte, ahogy Zero aggódva figyeli.

- Ne aggodalmaskodj testvérkém – nyújtotta a kezét a férfi felé, hogy megérintse az arcát. Mikor hozzá ért elmosolygott. – szomjas vagy –suttogta

- Nem vagyok – hazudta. Annabells felült és letolta kissé a ruhája ingét.

- Igyál. Ne hogy rosszul légy. Nem a testem beteg, ha nem a lelkem. Kérlek, igyál. Zero kissé elhajtotta a fejét, majd a nő nyakára nézet és összeszorította az ajkait.

- Nem szabad. Nem akarlak kihasználni.

- Ne emóz itt nekem. Igyál. Húzta a nyakához a lány. Zero szeme felizzott megnyalta a nő nyakát mire Bells hátrahajtotta a fejét. Zero érezte, hogy a nő nyakában az erek kissé megduzzadtak. – Mi lesz már Zero – suttogta a nő. Zero egy ideig tétovázott, majd bele mélyesztette a fogait. Bells kissé felszisszent, de nem törődött vele helyette dúdolni kezdte Zero kedvenc dalát nyugtatás képen. Zero nem sokkal, a dalocska végeztével eltolta magát és lesütött szemekkel az ajtóra nézet. Bells megfogta a nyakát ahol nem rég Zero a fogait mélyesztette.

- Meg fog látszani – suttogta Zero.

- Nem hinném. Figyelj csak. Zero a nő nyakára nézet és figyelte, ahogy a seb kezd begyógyulni.

- Hát ez, hogy?

- Elfejteted, vámpír boszorkány vagyok. Gyógyítás is egy fajta mágia de Moyra jobb benne – nevetett fel – én inkább az átkokhoz értek.

- Értem – bólintott Zero – mond Bells kérhetek tőled valamit?

- Természetesen. Ha az erőm engedi.

- Mesélj magadról. Annabells arcáról lehervadt a mosoly.

- Aidou is ezt firtatta. Nem valami szép életem volt. Zero közelebb ült.

- Te mindent tudsz rólam itt az ideje, hogy én tudjak meg rólad mindent.

- Jogos. Hát legyen – bólintott a nő és egyet intet mind, ha egy gesztust tenne. – Halk zörejek csengők szava a szoba kintről legyen néma hallgatag – kántálta mire a szobában kis fény villant.

- Ez mi volt – lepődött meg Zero.

- Ez egy varázslat volt. Senki sem hall minket. Tudod a régi mondást „a falnak is füle van”, és itt nem csak annak van, ha nem a vámpírkáknak is, akiknek a radarjaik igen csak élesek. Hát akkor elmesélek neked mindet, de arra kérlek, bizalmasan kezeld. Nem sokan ismerik az életemet és szívből remélem így is marad jó sokáig. Megígéred Zero, hogy amit most hallani fogsz, senkinek sem fogod elárulni mg azoknak, sem akik szerinted ismerik?

- Igen. Annabells bólintott és hátra dőlt a falnak.

- Francia országban születem Párizs egyik gazdag negyedében. A szüleimtől az Annabells Lune nevet kaptam és az ikertestvérem Moyra Lune néven anyakönyveztek ezelőtt 20 éve.

- De te…

- A Rain egy felvet név, hogy ne találjanak ránk. A Lune név igencsak veszélyes használni ezekben az időkben. A mi családunk ugyan olyan tiszta vérű család volt, mint a Kuran család, de mi nem itt Japánban uralkodunk, ha nem Európában. A vámpír társadalom persze megkívánja, hogy behódoljunk az uralkodó osztálynak vagy is a Kuranoknak. Bár nem csak ez volt a fő ok… - húzta fel a lábát Bells és az állát a térdeire nyomta - Az anyám Alicia… Kuran volt. Zero döbbenten meredt a nőre, aki fanyarul elmosolygott - Yuuki és Kaname nagyapjának az egyik fiának a lánya volt. Így hát mi távoli rokonok vagyunk velük. Nekem legalábbis távoli és van egy olyan érzésem Kaname is így van vele. Az édesapám Joel Lune volt egy roppant gazdag és befolyásos üzletemberként jelent meg a halandóknál, aki a feleségével sokakon segítettek. Értsd, szegények betegek. Nagyon is az emberek pártján álltak… és sajnos ez hozta rájuk a vesztüket. Annabells szeme elsötétedett – Mindössze hat évesek voltunk mikor Rido megjelent a birtokunkon. Egy ével az előtt, hogy megölte volna Kaname és Yuuki szüleit. Zero nem kívánom senkinek azt, ami ott volt. Megértem mit érez Kaname a szíve mélyén és ezt soha nem fogom a szemére vetni. – Bells keserűen felnevetett – Az a nap olyan tökéletesnek tűnt. Szeptember kilencedike volt az őszi falevelek még nem sárgultak még meg annyira. Nem volt ősz nagyon meleg volt fullasztóan meleg. Apám azt mondta ez a vénasszonyok nyara. Moyra és én boldogan, vidáman a világgal mit sem törődve játszottunk kin miközben édesanyánk hímzett és édesapánk olvasott kint a kertben. Közben óvón figyeltek, mert hát mindig bajba keveredtünk – nevetett fel az emlékre Bells – Képzeld volt mikor elszöktünk és elmentünk jobban mondva elszöktünk, hogy megnézzük a Louvre-t. A világ legnagyobb és leggazdagabb múzeumát. Gyönyörű volt… de apáék elkaptak és jól leszidtak. De volt mikor bele mentük a Szajnába… akkor is leszidtak – Bells hirtelen elszomorodott – a Szajnás esett volt az utolsó csíny, amit elkövetünk és annak a büntetését töltöttük a kertben. Bár nem igazán bántunk. Úgy volt az nap, hogy elmegyünk este, valahová de anyám nem érezte jól magát… de bárcsak jól érezte volna magát. akkor nem történt volna meg talán. Már rég lement a nap az utcák halvány fényei már felizzódtak mikor Ő megjelent. A szüleim boldogan fogadták mit sem sejtve a veszélyről, amit maga Kuran Rido jelentett. Mikor belépet már akkor tudtam az a férfi maga a gonosz, az ördög a sátán király. A gondolatai elárulták, de hiába szóltam a szüleimnek ők nem hittek. Sőt leintettek, hogy vagyok képes ilyen ostobaságot állítani egy olyan Tisztavérűről, mint Kuran Rido – Annabells összébb húzta magát és szemei könnybe lábadtak – ami az után jött maga volt a pokol. Minden hol vér volt. Rido kegyetlenül hátba támadta őket miközben engem szidtak. Az utolsó kép a mi a szüleimről megmaradt az, hogy üvegesen tekintenek, rám aztán eltűnnek. A személyzet, aki segítségünkre sietett meghaltak mielőtt még Rido közelébe értek volna. Majd felén fordult és szemei lángolt akár a karmazsin láng és szép lassan elsétál mellettünk és azt mondta: További szép estét gyerekek – aztán eltűnt ő is egy pillanat alatt. Nem tudom miért, hagyott minket életben, de esküt tettünk, hogy majd megöljük, de sajnos Kaname és Yuuki megelőztek minket.

- És hol nevelkedtettek?

- Apám nővérénél, aki kemény kézzel nevelt minket. Tizenhárom évesek voltunk, mikor végre kilehette a lelkét a vén boszorka és szabad pályát kaptunk és elkezdtünk barangolni a világba. Végül letelepedtünk Japánba. Nem sokkal később találkoztunk Yagarival, aki avval töltötte a szabad perceit, hogy néha napján ránk nézet. A mocsok – morrant fel a nő – nem elég, hogy megtámadott és rágalmazott, de a végén ő lett valami féle gyámunk is. Egy vámpír vadász vigyáz vámpír csemetékre. Szinte röhejes volt. Majd idővel persze a Vámpír tanács is észrevett minket, de mi akkor már a Szövetséggel már megszeghetetlen paktumot kötöttünk fityiszt mutatva a nemeseknek. Hát nem örültek túlzottan – vakarta meg kínosan az orrát a lány – értesítették Kuran Kanamét, hogy élünk és vegyen minket be a családjába úgy, ahogy illik. De sem én sem ő nem akarta így hát a tanács fejet intett nagy nehezen a döntést illetően. De azért Kuran és a tanács figyelt minket. Rühelltem. Moyra és Luke nem is tudtak normálisan élni az életüket…

- Moyra és a macska? Hökkent meg a fiú. Annabells a fejére csapot.

- Hu, bocs. Neked nem is mondtam. Luke egyelő Lucas Wandersen vagy is áll nevén Lucifer a fekete kandúr. Luke és Moyra házasok. Luke alak válltó mágus vámpír. Mindenki úgy tudja, hogy már rég meghalt és ebben az alakban senki sem gyanakszik rá. És még mielőtt megkérdeznéd Moyra is tudja alakítani a testét… jobban mondva a korát. De egyébként tisztára úgy néz ki, mint én csak az ő szeme zöld.

- Értem –sóhajtott fel Zero – Szóval Moyra úgy néz ki, mint te… bár természetileg különböztök – mormogta a fiú. Annabells szeme megvillant.

- Tessék? Mire célzol Hófehérke?

- Semmi, semmi – hadonászott Zero és felpattant – jobb, ha megyek. Jó éjt. Ment volna el de Bells a keze után kapott.

- Nem maradnál addig, míg elalszom? Tudom, hogy önző dolog, de jó volna, ha itt maradnál. Zero a nőre nézett, aki könyörgően meredt rá. Feladóan sóhajtott és leült a székre.

- Jól van, de akkor aludj. Annabells a takarója alá bújt és kicsit kinézet rajta.

- Mese lesz?

- Mi vagy te gyerek vagy felnőtt? Aludj. Mordult fel Zero. Annabells felkuncogott, majd kissé elkomorul. Pislogás nélkül figyelte perceken át Zerot – nem fogok mesélni. Aludj vagy elmegyek.

- Most, hogy jobban megnézlek Zero tényleg egészen jóképű srác vagy.

- He?

- Azt mondom, egész jól nézel ki. Mikor kin voltunk az erdőben hallottam Yuuki gondolatai azt hitte, hogy mi együtt vagyunk bár magának azt mondta örül pedig az igazság más.

- És mi az? Kérdezte izgatottan Zero.

- Bocs, de most aludnom kell. Fordult a fal felé Bells. Zero halántékán megfeszült egy ér és a nő ágyára vette magát és maga felé fordította a kacagó nőt.

- Mond el. Hallod mond el – kiabálta halkan Zero.

- Azt, amit érzet tömény féltékenység volt. Zero te szereted Yuukit látom, a szívedbe látom a gondolataidban. De Yuuki egyszerre két férfit szeret, és sajnos nem tudja, melyik felé nyújtsa a kezét. Zero – érintette meg a fiú arcát Bells – én a te helyedben küzdenék érte. És én, ha kell, segítek is. És nem merészeld ki ejteni azokat a szavakat, amik végig futott az agyadba, mert akkor esküszó lefejelek. Zero ha azt akarod, hogy Yuuki a tied legyen küzdened, kell. Nem szabad feladni, mert mások vagytok. Mert ha csak ez zavar én megtudom, adni azt, hogy tisztavérű vámpír legyél. Erősebb lennél minden vámpírnál, de megőrizve azt a halandó ártatlanságot, ami a szívedben hordasz.

- Azt mondott, hogy tisztavérű vámpírrá tudnál tenni, úgy hogy ne, ereszkedjek még mélyebbre? De hogyan? Annabells szeme kékről vörösre változott.

- Akarod? Ha igen akkor meg kell engedned, hogy megharapjalak. Zero nézte a nőt, majd rá borult.

- Utálok minden vámpírt. Utálom magam. Utálom azt, hogy Yuuki Kaname mellet van.

- Hát akkor? Kérdezte Bells élesen. Zero a nőre nézet.

- Én…

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.