Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


11 fejezet

2012.01.27

11 fejezet

Sabrina ott állt Bells ablaka alatt. Hófehér selyem ruháját fújta az éjjeli szellő. Magabiztos tekintette idegesítette Bellst és legszívesebben most azonnal megölte volna, de nem tehette. Aidou figyelte a nőt és érezte, hogy valami féle bűvölet kezdi el fátyolosítani a szemét. De minden kitisztult mikor Bells megfogta a kezét és szorosan megszorította.
- Mit akarsz itt? Kérdezte Bells. Sabrina félre billentette a fejét és felkuncogott.
- Hanabusa Aidou-ért jöttem. Add át önként és akkor a fejed a nyakadon marad Rain. Nyugalom vigyázok rá nem lesz baja a társadnak –emelte ki az utolsó szót a nő. Bells előrébb hajolt és a szemei lángoló karmazsin szint öltöttek szem fogai megnyúltak és a körmei halál hozóan megcsillantak. Sabrina egy ezüst tört dobot felé amit Bells elkapott, de még így is megvágta magát. Érezte az ezüst marását a kezén, de nem törődött vele.
- Nem adom Hikari ő az én prédám. Vicsorogta Bells. Sabrina szeme kissé megrebbent, de elmosolyodott.
- Az eszeveszett vérszomjad már a mi fajtánkra is kihat? Emberi vért mikor ittál? Kapszula sem enyhíti szomjadat, de mond meg nekem mit ittál eddig? Miféle varázs szerel húztad ki eddig?
- Semmi közöd hozzá. Tűnj el és akkor nem téplek szét. Üzenem a mesterednek, hogy vérével fizet minden fájdalomért. Sabrina felnevetett.
- Nagy szavak tőled, de legyen, elmegyek, de még visszatérek és Aidou önként jön velem, a többiekkel.  Sabrina köddé vált. Aidou Bellsre nézet, aki becsukta az ablakot és elhúzta a függönyt majd összeroskad a tenyerét szorítva. Rémülten látta, hogy felhólyagosodott és elkezdett lilulni. Oda akart nyúlni de Bells elhúzta a kezét.
- Mérgezet a seb ne nyúl hozzá.
- Kitel tisztítani. Mond, hogy segíthetek? Kérdezte őszinte aggodalommal a hangjában a fiú. Bells felnézet rá és nagyot nyelt. Minden véreret látott a fiú testében… a pulzáló vért hangját is halotta. Megnyalta a szája szélét. Aidou gyanakodva méregette.
- Valami baj van?
- Menj ki… kérlek – könyörgött a nő – vagy bajba kerülsz. Aidou azonnal megértette mire céloz. Nem törődve Bells gyenge tiltakozásával magához ölelte a remegő lányt. – ne csináld Aidou – nyelte a könnyeit.
- Igyál.
- De nem akarok. Sírta Bells. Aidou a nyakához nyomta a nő fejét.
- Igyál! Parancsolt rá – a testvéreidért. Bells bele kapaszkodott a férfibe mélyen beszívta a kölni illatát, ami olyan kellemes volt akár egy tavaszi szellő. Érezte, hogy Aidou is remeg, de nem annyira, mint ő. – csináld – suttogta. Bells nyelt egyet. Lassan kigombolta Aidou ingét és szétnyitotta. Bele nézet a férfi kék szemeibe, ami olyan tisztán ragyogtak, hogy kissé elszégyellte magát.
- Átkozott leszel. Árnyék leszel az árnyékvilágban. Te vámpírnak születtél az én tiszta vérűségem mérge máskép hat rád mit Zerora aki emberként látta meg a napfényt. Mond te önként választott az én sorsomat? Tudnál tőlem függeni? Tudnál vámpírt ölni a vérért, mert az emberi vér a kapszula soha nem fogja kioltani a szomjadat? Mond képes vagy rá? Mert ha nem most ölj, meg míg a méreg el nem veszi az önuralmamat? Aidou halványan elmosolyodott figyelte a nő ijedt arcát.
- Ha mellettem maradsz, minden elviselek. Mond te velem lennél? Bells megérintette a férfi arcát.
- Az első pillanat óta tudtam mi vagy te nekem és ezt gyűlöltem, de mára csupán a mérhetetlen vágy maradt, hogy csak az enyém legyél.
- Helyes – suttogta Aidou és megcsókolta a nőt hosszan – és most igyál. Bells végig húzta a kezét a férfi hátán fel egyenesen a nyakig, majd az ujjai bele fúrtak a szőke fürtökbe. Aidou neki dőlt az ágy szélének és egy ismeretlen borzongás futott végig rajta. Bells ajkai megérintették Aidou nyakát, ami azonnal libabőrös lett. A férfi felszisszent mikor Bells fogai áthatoltak a bőrén a nyakába. Halotta, ahogy a vér itta a nő… mámorító volt. Aidou kezei Bells dereka kőré fonódtak és szorosan magához húzta. Aidou megfogta Bells sérült jobb kezét és látta, hogy kezd be gyógyulni. Összerezzent mikor Bells könnyei végig folytak a vállán le a hátán.
- Ne sírj, kedves, ne sírj – suttogta Aidou.  Bells magához ölelte a férfit… érezte mikor Aidou lejjebb csúszik teljesen le a földre, de nem törődött vele. Szomjas volt. Az ő vérére. Azóta amióta meglátta. Aidou megborzongott mikor Bells megnyalta a nyakát és egy szúrós érzés marta a sebet.
- Reggelre eltűnik a seb – suttogta a nő Aidou arcába. A férfi bólintott, majd egy határozott mozdulattal a földre szegezte és megcsókolta hosszan szenvedélyesen.
- Valamiféle fájdalomdíj azért nekem is jár nem de. Csókolt a nő nyakába. Bells nem tiltakozott, sőt magához húzta. Aidou bele nézet a nő kék szemeibe.
- Szép vagy –suttogta. Bells felkacagott.
- Véres arccal?
- Igen. Azt mondtad én már olyan vagyok, mint te?
- Igen.
- Rendben az nagyon jó.
- Tessék? Hökkent meg a nő.
- Azt mondtam rendben. Mert ezen túl csak is az én véremet ihatott. Nem tagadhatod le, hogy az első pillanattól kezdve nem akartad bele mélyeszteni a fogaidat a nyakamba, mert én ellenállhatatlan vágyat éreztem irántad.
- Ó, komolyan? De már mondtam neked, hogy kívánom a véredet? Nem?
- Igen. Csak hogy tudd, te már az én prédám van.
- Ó, rendben. Önként vállalom a rabságot – nevetett bele a csókba a nő.

Zero az ablakpárkányon ült és a csillagokat nézte. Yuuki az ágyon ült és nézte a férfit. Szebbnek és erősebbnek látta olyan ragyogónak, hogy alig kapott levegőt tőle. Lehunyta a szemét és szólásra nyitotta a száját majd felsóhajtott, de végül megszólalt.
- Szereted Bellst? Zero feléje fordult.
- Igen. Yuuki csalódottan bólintott – olyan, mint egy testvér. Yuuki felkapta a fejét.
- Testvérként szereted?
- Igen. A testvéremnek fogadtam már nagyon rég.
- Ezt hogy érted Zero.
- Mikor átváltoztatott az eddigi életem leforgott előttem és láttam őt. Kiskoromban láttam őt és játszottam is vele. Nekem énekelt csak, a hangja… Zero elrévedt arca kemény vonássai meglágyultak-… a hangja olyan volt, mint a madár szó és ő olyan volt, mint egy angyal. De mikor a szüleim meghaltak idegen lett. És elzavartam, de erre ő elvette az emlékeimet, azokat, amiben ő szerepelt, hogy ne kínozzanak. Pedig aki igazán szenvedet ő maga volt. Mond, Yuuki mit mondjak majd neki?
- Semmit csak öleld meg – sétált oda a nő és megérintette Zero arcát – mond meg neki milyen fontos a számodra. Mond el neki, hogy szereted és örülsz, hogy a testvéreként állhatsz mellette. Hidd, el minden sebet begyógyít majd. Húzta végig a kezeit a férfi mellkasán és meg állt Zero szíve felett – mindent sebet – suttogta. Zero megfogta gyengéden Yuuki kezét.
- De van, amit csak te tudsz, ugye tudod? Hajolt közelebb.
- Tudom – suttogta – ugye velem maradsz?
- Igen.
- Zero… csókolj meg. Kérlek. Zero lágyan megcsókolta. És nem messze a lakosztályuktól kín az erdőben egy férfi megállt és felnézett a holdra arcán megcsillantak a könnyek.
- Mostantól te vigyázol rá… Kiryuu Zero.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Szuper

Viki, 2012.02.13 20:44

Nagyon jó fojtasd.Ügyes vagy:)))