Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


1 fejezet: A kezdet

2011.09.10

1. fejezet: A kezdet

 

Mindig is tudtam, hogy valami nincs rendben a városban. A minap egy fekete macska szaladt át előttem az úton. Majd nem sokkal később egy hatalmas ordítást hallottam. Mellesleg megjegyzem csak én, mert más nem kapta fel a fejét a hangra. Aztán meg mintha egy fekete kimonós fazont láttam volna… vörös hajjal és egy igen furcsa karddal a kezében.

Talán ez az oka annak, hogy most itt vagyok. A baj és élet veszély kelős közepén. Egyébként a városi parkban sétáltam, mikor egy hatalmas dög rám rontott. Nem tom mi ez. Nagy kutya feje, és izmon teste van. A maszkja meg egyenesen félelmetes, és minden fogával  rám vicsorog.

Már épp azon vagyok, hogy angolosan távozzak, mikor egy, a semmiből felbukkanó fekete kimonós férfi kerül elő. Igen furcsa. Mert, hogy narancssárga üstöke és hatalmas kardja van. Nem értem a dolgot, de aztán felismerem az idegent. Az állam a földön, mert hogy ő az osztálytársam. „Nagyon menő vagyok” Ichigo.

Egészen egy bokorig hátrálok, nem zavarom a harcot. Ami nem is várat magára. Ichigo, mint valami elmebeteg ront a szörnynek. Azonban a lelkesedését hamar a földbe döngölik. Önmagával együtt. De semmi vész már itt is a felmentő sereg. Egy személyes kommandó érkezik, hogy az önjelölt hőst – aki épp a föld csodáit szemléli – megmentse. Nah meg engem, de velem a kutya sem törődik. Férfiak…

Aztán meglep a felismerés. Az újonnan érkezőt én már láttam. A múlt héten, amikor azt a macskát is. Vörös tincsei most is büszkén az égnek merednek és egy gusztustalanul önelégült vigyor játszik az ajkán. Mond valamit Ichigo-nak, majd a szörny felé néz.

Ichigo dühösnek látszik. A kardjával hadonászva ordibál. Ha cirkuszban lennénk még élvezném is, de nem.

De az idegent nem hatja meg osztálytársam dühkitörése. Támadáshoz készülődik. Azt hiszem, már amennyire a bokrok takarásában ezt megtudom figyelni. Aztán valami olyat ordibál, hogy „Üvölts Bestia!” és a kardja a szemem előtt változik át.

Ezt követően az események felgyorsulnak. Ichigo is összekaparta magát a földről és most együttes erővel támadnak.

Kettő, egy ellen. Nem fair gondolhatnánk, mikor egy csáp tekeredik a derekamra. Hát úgy alakult, hogy túsz lettem. Kapálózva próbálok megszabadulni az undorító „végtagtól”, mikor a fiúknak is feltűnt, hogy szerény személyem is jelen van. Ichigo döbbent arcát látva nevethetnékem támadt. Mert hát valljuk be, nem sok dolog van, ami őt igazán meglepi.

Talán most jött rá, hogy mindent láttam?

 De a társa nem ennyire bamba. Kiabálva rontott immáron sokadjára a szörnynek. Vagyis inkább az engem fogva tartó csápnak. Le is vágta a tulajdonos testről, és kis zuhanás – úgy két emeletnyi – meg is érkeztem a karjaiba. Hát nem egy igazi hős természet?

Hát nem. Egyszerűen ott hagyott, a földön és mint, aki jó végezte dolgát ment ismét szörnyet kaszabolni. Kikerekedő szemekkel néztem utána, de nem kellet sokat várnom, hogy ismét közelebbi ismeretséget kössek vele.

Magamban dohogva kászálódtam fel és épp időben léptem arrébb, hogy a felém repülő testet elkerüljem. A férfi röppályájába azonban számítási hiba csúszhatott. Útban volt az a szegény fa, aminek a tőrzsén landolt.

A homlokából vér folyt a szemébe és fenn hangon szidta a szörny rokonait, mikor Ichigo is lépet.

Megszületett a nagy bravúr. Egyetlen vágással ketté szelte az immáron csápjaitól megszabadított lényt. Ámultam is, no de nem a nagy teljesítményen, hanem azon hogy mégis hova lett az a rengeteg izé, amit a fiúk leaprítottak a szörnyről.

De nem volt időm ezen elmélkedni. A föld megrepedt alattam és egy ismerős csáp ismét körém csavarodott. Most viszont erősebben tartott, hogy alig kaptam levegőt. Kiáltottam is a testembe nyíllaló fájdalomtól, de így csak a levegőm fogyott. Már épp azon voltam, hogy búcsút intsek az eszméletemnek, mikor egy eddig számomra ismeretlen erő tört fel belőlem. A fény minden beborított. A szörny végleg eltűnt és én nyugodtan adtam meg magam a sötétségnek.

 

Egy kényelmes ágyban tértem magamhoz és épp megnyugodtam, hogy csak álom volt az egész. De rögtön meg is rémültem, mikor rájöttem, hogy ez nem az én ágyam. Még csak nem is az én szobám. De akkor hol a fenében vagyok?

A választ a belépő férfi adta meg. Ichigo. Egy tálcával a kezében lépett mellém. Tehát nála vagyok. De akkor nem álom volt az a szörny! Sápadtam el a gondolatra.

- Jól vagy? – kérdezte, és egy tányért nyomott a kezembe.

- Azt hiszem. De mi történt?

- Ezt én is szeretném tudni. Egyszer csak hatalmas lélekenergia robbant ki belőled.

- Hogy micsoda? – néztem rá nagy szemekkel és bele kóstoltam a levesbe.

- Lélekenergia. Nem tudod, hogy mi az?

A fejemet ingattam. Fáj a fejem ez meg minden féle hülyeséggel traktál.

- Még azt sem tudom, hogy az a szörny mi volt.

- Lidércnek hívják. Egy gonosz ember lelkéből született.

Ichigo mesélt még sok érdekes  dolgot. Halálistenekről, a lelkek világáról, meg valami Tisztalelkek városáról, de nem nagyon értettem semmit sem. Az viszont lejött, hogy nagyon nagy bajban vagyok.

Hogy ezt mért gondolom? Hát azért, mert még azt is a képembe vágta, hogy nem sokára két kapitány vagy mi eljön értem. Rémülten kapaszkodtam a takaróba, ami nem az enyém és megpróbáltam minél kisebbnek tűnni.

Ez az én formám. Alig két hónapja költöztem ebbe a városba, de eddig minden létező katasztrófa megtörtént velem. Már az első nap elkéstem a suliból. Az osztálytársaim kretének. Felgyújtottam a kémia labort. Még több kretén zaklat. Élükön egy Don Kanonji nevű elmebeteggel, aki minden féle szellemeket lát. Már két hete próbálom lerázni, és most ez. Egy lidérc, vagy mi megakart ölni, és Ichigo épp fapofával közli, hogy helyettes halálisten és, hogy nem sokára elvisznek a Lelkek világába. Mert nagy a lélekenergiám és ez nem maradhat vizsgálat nélkül. Az élet szép…

Egyébként Shiromi Ookami vagyok. Egy átlagos lány, nem átlagos élettel. Legalább is eddig így volt.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Reginek :)

Yuki, 2011.09.16 23:47

Szia.
Köszi szépen. Akár hiszed akár nem ez az első igazán megírt történetem. ^.^ Féltem, hogy majd elküldtök melegebb éghajlatra.
A harcnál nem gondolkoztam túl sokat. Csak írtam ami jött... De örülök, hogy tetszett.
Köszi még egyszer, hogy elolvastad XD

:)

Regina, 2011.09.14 20:28

Szia *-*
Aztaa mindeniiiitttt :OOO Ez a történet nem semmi :OOO Le a kalappal :D Iszonyatosan tetszik és már nagyon várom a folytatást *-* Ügyesen lett megírva és érthetően sőt még izgalmas is volt a harc :D Amit szerintem nehéz megírni egy történetben :) De neked sikerült *-*
Várom nagyon a kövit :D
Puszi(LLL)