Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az erdő urai: 2 fejezet

2011.04.01

2 fejezet

 


    Robin a lehető leggyorsabban akart meggyógyulni, hogy visszavághasson a lövésért. Legszívesebben már más nap elindult is volna, de Maria nem volt hajlandó még az ágyból sem kiengedni. Felesége, mint valami fegyőr úgy őrizte mi közben tündéri mosollyal az arcán kötögetett. Így hát Robin kénytelen volt olvasással elfoglalnia magát, ha csak nem akarta volna a napját úgy tölteni, hogy csak bámul maga elé. Bár élvezte a felesége pátyolgatását nem tartotta helyesnek, hogy míg ő az ágyban fekszik, addig fosztogatnak a birtokán.

    Maria nagyon élvezte, hogy konok férjét megtudta, győzni, hogy pihenjen pár napot bár nagyon jól tudta, hogy nem tudja sokáig feltartani az ő nagy vadászát. Sokszor rá pillantott miközben kötött és mindig meg hálálta a sorsnak, hogy férjét élve kapta vissza. Bár szíve szerint legszívesebben oda kötötte volna az ágyhoz tudta nagyon jól, hogy szeretett férjének kötelességei vannak. Akár mennyire is nem kedvelte ezeket a kötelességeket bele kelet nyugodnia, hogy ez Robin De Noir mellé járt mikor hozzá ment.

 - Robin – szólalt meg Maria mikor az utolsó szemet is átvette a tűről.

- Tessék – nézet fel a könyvből a férfi és kérdőn meredt felesége arcára. Maria lerakta a kötőtűket az asztalra és lassan oda sétált az ágyhoz. Leült a férje mellé és kivette Robin kezéből a könyvet bejelölve, hol is tart a férfi. – Mi a baj?

- Csak kérdeznék valamit.

- Halljam – intett a kezével a férfi miközben feljebb ült. Maria eltűrte a füle mögé a vörös hajtincsét majd egy nagy sóhaj kíséretében Robin szemébe nézet.

- Azt mondtad veszélyes ki mennem a várból ugye?

- Igen.

- Mert ha megtenném, veszélybe sodornám az itt lakókat és téged is ugye?

- Igen. De mond hová akarsz kilyukadni? Húzta össze a szemöldökét a férfi.

- De miért? Mond el Robin miért? Ezt nem értem? Magyarázd meg nekem. Légy őszinte velem a feleséged vagyok… és nem mond azt, hogy akkor sem tartozik rám. Mert igen is rám tartozik, mert én is benne vagyok. Robin a fejét ingatta majd megfogta a felesége kezét, ami nem csak kifehérlett az övéből, ha nem szinte el is veszett benne.

- Maria – kezdte lágya – már sok szór megmondtam, hogy a férfiak ügye nem tartozik rád – Maria szólni akart, de Robin leintette – de te addig nyúzod az embert, amíg el nem éred a célod. Igazad van abban, hogy a feleségem vagy és őszintének kell lennem veled, de mint a De Noir klán fejének nem hagyhatom, hogy az érzelmeim irányítsanak. Hidd, el Maria roppan túl nehéz, ha folyton azon agyalok, hol lehetsz, és mi lehet veled.

- De…

- Nincs semmi, de Maria. Legyen annyi elég, hogy azok, akik rabolnak, fosztogatnak, a birtokon nem a javat akarják.

- Azt hallottam egyszer a faluban mikor kin voltam, hogy ők is De Noir-ok. Robin fél mosollyal az arcán meredt Marira.

- Nem tudom, miért engem fagadsz mikor a falusiak úgy is tudnak mindent.

- Azért mert a férjem a De Noir-ok vezére.

- Jó válasz. De ami igaz az igaz… ők is De Noir-ok.

- De Miért? Miért…

- Miért szegültek szembe velem? Jaj, Maria rá kellet volna már jönnöd. Miért váltak le tőlünk? Mióta vannak ezek a portyázások? Gondolkodj egy kicsit. Maria elmerengett. Pontosan három éve hogy ez a húzza, vonna elkezdődött… pontosan három éve…

- Szent ég. Kapta a kezét a szája elé – Három éve vagyunk házasok. Csak nem azt akarod mondani, hogy miattam történt az egész.

- Fáj ezt mondanom, de igen. Én egy De Noir vagyok te pedig Merryweather vagy. A két család soha az életben nem kedvelték egymást erre jöttem én és feleségül vettelek. Ez alapjából rendítette meg a klánt. És hát voltak, akik mellém álltak és voltak, akik kiszakadtak tőlünk azt hozzám csapva, hogy egy mocskos áruló vagyok, mert egy Merryweather lányt vettem el. Pedig ha ismernének téged Maria… ingatta keserűen a fejét – akkor nem hiszem, hogy ez történt volna. És hát hogy bosszantsanak, nem csak a halkereskedelmet bénítják meg, ha nem a raktárakat is feldúlják, kifosztják. De a legnagyobb célpontjuk te vagy. Ha téged bántanak engem is bántanának. Érted már Maria miért nem akarom, hogy kimenj. Maria bólintott. Meglepte Robin hirtelen jött nyíltsága, de arra, mert következtetni azért tette ezt, hogy meggyőze, hogy maradjon.

- Már értem Robin. És ígérem, nem hagyom el a várat.

- Ennek nagyon örülök. Most, hogy ez megbeszéltünk nem lehetne enni, mert én már farkas éhes vagyok. Maria felkacagott olyan tisztán, mint az angyalok harangja és Robin szája is mosolyra húzódott miközben lágyan megcsókolta feleségét.

 

    Maria meg állt a kétszárnyú tölgyfaajtó előtt és mélyet sóhajtott. Tudta, hogy amit tesz nem igen fog Robinak tetszeni, de úgy érezte meg kell tennie. Lenyomta a kilincset és az ajtó halk nyikorgás kíséretében kinyílt. A szoba ahová belépet Robin dolgozó szobája volt vagy, ahogy Maria magában hívni szokta a De Noir gyűlésterem. Ide soha nem mehetett be mikor férje valamelyik rangos társával beszélgetett. „- Ez nem tartozik rád.” mondogatta gyakran neki Robin. De most nem volt ott, hogy felszólítsa a távozásra és nem is tehette, mert mélyen alud a szobájukban. A ment váró három férfi azonnal felállt mikor meglátták.

- Asszonyom – vették le a kalapjukat és kicsit megbiccentették a fejüket, majd tekintetükkel végig követék a nőt, aki becsukta az ajtót és férje helyére ült az asztal végére.

 - Üdvözlöm az urakat szerény otthonomban – mondta nagy méltóság teljesen és intett a kezével, hogy üljenek le. A három férfi megszeppenve egymásra néztek majd leültek.  – Nagy sajnálom, hogy ilyen késő délután ide hívtam önöket. De kérdéseim vannak önökhöz. És szívből remélem, hogy a válasszal nem késlekednek.

- Asszonyom - hajolt kicsit előrébb a székéből az egyik férfi, aki nagyon hasonlított Robinra, de ő jóval idősebb volt.

- Maria, ha kérhetem, hiszen rokonok vagyunk nem, de bár Bastian? Mosolygott a nő a férfira.

- De bár… mond… Maria… Robin hol van?

- Nyugalom Bastian Robin éppen alszik, pihen, hiszen holnap már újból az erdőt fogja róni. De most nem a férjem hol létérő akarok társalogni, ha nem arról a balesetről, ami ide jutatta. Így hát megkérnélek téged Bastian vagy Tristant és a kedves Jastint, hogy meséljék el az napi sajnálatos balesetet, ami majd nem özvegyé tett. Bastian Tristanra nézet, aki egy barnahajú zöld szemű férfi volt, aki nem lehetett idősebb még Mariannal, sem de arcát mogorvaság uralta.

- Minden tiszteletem öné Madame De Noir, de önnek nem tartozunk semmi féle jelentéssel. Így hát, ha nem bánja visszatérnék a feladatainkhoz.

- Mondja kedves Tristan ha kedves feleségét Marryt egy nő meglőné és történetesen amazon időszakot élnék és én lennék a klán feje, de magának nem mondanak semmit. Mit tenne? Dőlt hátra a székében Maria és a férfi reakcióját nézte. Tristan szeme összeszűkült majd az asztalra csapot.

- De nem ilyen időt élünk és nem is maga a klán feje! Így hát nem parancsolgathat!

- De mit tenne?! Válaszoljon Tristan De Noir! Csattant Maria hangja. Tristan a fejét ingatta.

- Ugyan azt, amit most maga.

- Látja. És most üljön le. Jastin? Valami hozzá fűzni valója van? – fordult a fiú felé, aki alig látszott ki a földből is. Fekete haja fél hosszú volt barna szemei csillogtak. Az egész csapat közül, amit Robin mozgósítani szokott mikor ki megy az erdőbe ő volt a legfiatalabb.

- Nincs.

- Rendben. Hát akkor kezdjünk neki. Mi történt az erdőbe tulajdon képen… minden apró részletre kíváncsi vagyok. Intett kegyesen a nő a kezével és hátra dőlt a székben és várt. Bastian megköszörülte a torkát és a nőre nézet.

- Nem rég tudtunkra jutott, hol vannak azok… a...a…

- Az áruló De Noir banda – fejezte be Maria.

- Igen ők. És Robin meg a fiúk oda mentünk és hát esett a hó is meg hideg volt. – Mondta zavartan a fiú miközben Maria szemébe nézet. A nő tekintélyparancsoló nézet a fiúra, aki ettől zavarba jött. Tristan a szemét forgatta miközben nézte társa szenvedését.

- Körbe vettük őket és minden simán ment csak Robin nem volt elég gyors és lelődték. A történet ennyi Madame. Gondolom Robin mindent elmesélt. Vagy hazugnak tartja? Mondta nagy hevesen Tristan fél be szakítva Jastin beszámolóját.

- Remélem Tristan nem sértegetni próbál, mert az nem venném jól. Bízom a férjemben és annak… döntéseiben csak néha elhallgat ezt, azt. És mint jó szerető feleség ezt nem nézhetem el. Tristan morogva dőlt hátra. Maria összehúzta a szemöldökét már régebben is észrevette, hogy a De Noir férfiak nehezen viselik, mikor kioktatják, vagy nem úgy van valami, ahogy ők szeretnék akkor gyakran morgás útján jelzik nem tetszésüket. Bastian nézete Maria és Tristan között ki alakult helyzetet és arra jutott, hogy ők ketten soha nem fogják egymást kedvelni.

- De mondják uraim, hogy lehet az, hogy maguk lesből támadnak és még is maguk húzzák a rövidebbet, de ha pontos akarok lenni a férjem? A három férfi egymásra nézet ezen még ők sem gondolkodtak. Elvonta a figyelmüket Robin sérülése és a raktárak kifosztása. Maria felállt és lassú kimért léptekkel járta körbe az asztalt. – Mi van, ha már várták a támadást?

- Nem lehet. Nem tudhatták… - ugrott fel Tristan. Maria leintette mire a férfi levágta magát a székre. Az orra alatt azt motyogta „Mit képzel ez a nő. Neki nem parancsolhat egy Merryweather”. Maria a férfihez lépet és megfogta a vállát.

- Tudja kedves Tristan meg lehet, hogy Merryweather vagyok, de egy, de Noir felesége is. Robin De Noir felesége, hogy pontos legyek vagy is Tristan – hajolt közel a férfihoz a nő - nekem ne morogjon. Visszatérve a témára nem lehet, hogy kiszivárgott néhány apró információ? Lépet el a férfitől a nő. Jastin felkapta a fejét.

- Úgy érti, hogy valaki beszélt?

- Nem Jastin! A Madame úgy értette, hogy van egy áruló a csapatban, aki folyamtósan adja ki az információkat. Minek hisz minket pletykás vén asszonyoknak? Nincs spion a bandába! Kiabált a férfi – Maga Robin választotta ki a csapatot!

- Meglehet, hogy Robin választotta a csapatot, de ő is tévedhet, hiszen ember! Tristan nem azt mondtam, hogy biztos, ha nem lehet! Soha sem lehet tudni! És kérem, tisztelettel ne kiabáljon velem, mert én sem akarok önnel! Kiabálta Maria is a férfi arcába. Tristan bólintott. Maria vett egy mély levegőt, majd kifújta.

- Eme gyanúmat a férjemmel nem osztottam meg… aggódik ő eleget és nem akartam a felépülését lassítani. Így hát meg kérem az urakat, hogy ez a beszélgetés legyen a mi kis titkunk. Maria meg állt Robin széke mellet és úját végig húzta a szék fargót hát támláján. – És ha nem volna, nagy kérés arra kérem önöket… mindenről szóljanak nekem, ami a férjemmel történik vagy cselekszik.

- Legyünk az ön besúgói? Kérdezték egyszerre. Maria elmosolygott.

- Nem. Legyenek a barátaim. És a barátok mindent elmondanak egymásnak. Nagyon szépen kérem, önöket szóljanak mindenről – mondta már suttogva a nő és hangjából kiérződött a könyörgés, majd hirtelen elkomorult és rájuk nézet - Most távozhatnak… további kellemes estét. Bólintott a nő és kiment a szobából. A három férfi döbbenten nézett utána.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.