Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az erdő urai: 1 fejezet

2011.04.01

1 fejezet

 

     Maria Merryweather az ablak előtt állt és várt. Várta azt az embert, aki több órányit késet. Várt a férjét Robin De Noir-t. A hideg téli éjszakába meredt és nézte a hóvihart. Remeget. Pedig a szobában meleg volt. Kezei remegtek és már az ajkait és szétharapdálta aggodalmában. Nem csak a hidegtől féltette mogorva férjét, ha nem azoktól, akik felrúgták az egyességet és lopnak, rabolnak és ölnek. Nagyon jól tudta, hogy férje ügyes, erős és bátor, de az is nagyon jól tudta, hogy Robin nem legyőzhetetlen. Kezeit tördelve várt és meredt ki az éjszakába közben karika gyűrűjét forgatta az ujján.

    Robin De Noir egy fa mögül nézet ki a lehető leg óvatosabban. Várt. Várta, hogy társai elhelyezkedjenek a megadott pozícióba. Fázott teljesen át fagyott. Nem mert a meleg kandallóra gondolni, mert tudta akkor ott fog össze rogyni a hóban. Ehelyett meglehelte a kezeit és utána erősen összedörzsölte. Egy pillanatra megállt és elmélyülten nézet a karika gyűrőjét. Elnézet a vár irányában ahol Mariat volt és azt remélte, hogy vakmerő felesége ott van ahol hagyta: A meleg biztonságos szobában. Ekkor egy nagyon halk füttyszót halott és kilépet az erdei tisztásra és a lehető leggyorsabban neki rontott az első embernek. Éles fület sértő pisztolylövéstől visszhangzott az erdő majd egy éles fájdalmas kiáltás. A hóvihar lassan elállt.

    Maria összerezzent a pisztolylövés hangjától, ami visszhangzott a néma erdőben. A hóvihar elállt és csak a hideg kitisztult égen a holdtöltei tájt látta maga előtt Maria az erkélyről. Nem sokkal az után éles kiáltást hallott. Gyomra idegesen összerándult és szívből remélte, hogy nem esett senkinek sem baja az övéik közül. Nagy nehezen át veregette magát a magas hóban és próbált az erkélyről valamit látni, de nagyon jól tudta, hogy Robinnék túl messze vannak, hogy valamit is láthasson. Szíve szerint utána ment volna forrófejű férje után, de megígérte neki, hogy marad szépen a várban. Összehúzta férje köpenyét melyen a fekete kakas volt rá hímezve és mélyen nagyon mélyen beszívta Robin illatát. Mely olyan volt, mint az erdő fái ősszel.

    Robin legszívesebben ordított volna, de a fájdalom olyan elviselhetetlen volt, hogy inkább az ajkát harapdálta, mint hogy elveszítse a férfiúi becsületét. Elátkozta azt a percet mikor ő ostoba módon nem ugrott félre. De már mindegy volt. A lövés eltalálta és a földre kényszerítette. Az ő ostobaságának köszönhette mindenki, hogy nem sikerült vissza szerezni semmit, amit elvittek. Hiába vigasztalták a barátai, hogy nem az ő hibája belül érezte, hogy igen.  Minden lépésnél felszisszent, a ball lábát érte a lövés és a ball karját, ugyan csak súrolta a golyó, de még így is esze-veszetten fájt neki. Nem volt hajlandó senkire sem támaszkodni… ez volt az ő saját magának kirótt büntetése: a fájdalom.

     Maria még olyan magasból és a félhomályból is felismerte sántikáló férjét. A szíve kihagyott egy két dobbanást, majd mikor felfogta mi történhetett gyorsan leszaladt az elő csarnokba. Úgy szelte a lépcsőket, mint aki repül. Halványkék ruhájának uszálya vele szállt. Mikor éppen leért akkor léptek be Robinnék is. Maria szaporán vette a levegőt és rémülten meredt férjére, aki egy maga állt egyenes derékkal, de a fájdalomtól eltorzult arccal meredt rá.

- Te miért vagy még ébren? Menj vissza a szobába! Mordult rá Robin. Maria nem törődött férje rendre utasító parancsával. Ha nem oda ment hozzá és aggódva lépet elé.

- Mi történ veled?

- Azt mondtam menj a szobádba! Kiáltotta el magát a férfi mire Maria őszrezzent. Dühösen meredt férje fekete szemeibe.

- Nem! Mondta ellentmondás nem tűrően, majd a Robin mögött állókra nézet. – azonnal kísérjétek fel a szobába. Mindjárt megyek és ellátom a sebeit – a férfiak meg sem mozdultak csak álltak és rá néztek Robinra, aki azon volt, hogy ne kiáltson fel. Maria összehúzta a szemöldökét – azt mondtam kísérjétek fel. Most. Nincs Robin abban a helyzetben, hogy lépcsőt másszon és abban sem, hogy parancsokat osztogasson. Gyerünk! Indulás! Kiáltotta el magát a nő. – te pedig rohansz, és ide hozod a doktort. – Mutatott az egyik vörös hajú fiúra, aki a legközelebb állt hozzá. A fiú bólintott és elsietet. – Vigyétek fel azonnal Robint! Kiáltotta el megint magát a nő. Mire a férfiak összeszedték magukat és Robin morgása ellenére megfogták és elindultak vele. Maria határozottan bólintott és sietve elment a konyha felé.

   Robin belül halványan elmosolygott. Nagyon szerette Mariat dühösnek látni, mert akkor nem volt olyan, volt, mint egy Merryweather ha nem, mint egy De Noir feleség. Mikor letették az ágyra kicsit felszisszent.

- A francba. Hogy lehetem ilyen ostoba. – Vette le a kabátját a férfi fél kézzel nem engedve senkinek sem, hogy segítsen.

- Robin ezért még megfizetnek – mondta az egyik fiú. Robin rá nézet. Az egyik újonc volt.

- Nyugalom. Semmi meggondolatlan hősködés. Vagy te is úgy akarsz járni, mint én? Vagy még rosszabbul akarod végezni? Addig semmi magán akció, míg én rendbe nem jövők. Maximum két nap és olyan leszek, mint voltam. Az ajtó kinyílt és Maria lépet be egy cseléddel. Maria kezében kötszer volt és fertőleintő a szobalányéban forró víz.

- Persze csak akkor, ha pihensz. Mondta Maria, aki halotta a beszélgetés végét. – Lussy tedd, csak le az asztalra innen át veszem. Az urakat arra kérem, hogy távozzanak. Lépet férje mellé kikerülve a férfiakat.

- Uram. Hajoltak meg Robin előtt. – Asszonyom – hajoltak meg Maria előtt is és Lussyt kiengedve kisiettek a szobából.

- Mond Maria te azon vagy, hogy megalázzál a társaim előtt? Vagy csak szimplán a magad kedvére akarsz járni? Maria kicsi fertőtlenítőt öntött a vízbe majd belerakta az egyik sebkendőt és jól megforgatta benne.

- Mond Robin milyen érzés volna, ha leöntenélek forró vizel? Robin nem akartalak megalázni és nem is hiszem, hogy megalázva kéne lennie egy férfinak mikor a felesége a férjért aggódik. Gombolta ki a férje ingét és lassan lehúzta róla.

- Tudok vigyázni magamra – mordult fel Robin. Maria hitetlenkedve meredt rá. A férfi felszisszent mikor Maria tisztítani kezdte a sebet.

- Azt látom – ingatta a fejét. – ha jobban vigyázol, magadra Robin előbb leszek özvegy, mint anya.

- A szavaidból úgy veszem ki nagyon nagy a belém fektetett bizalmad. Füstölgött a férfi. Maria elmosolygott.

- Hidd, el nagyon bízok benned, de nagyon forrófejű egyén vagy. Jó felderítő vezér és stratéga vagy, de nem vagy legyőzhetetlen. És remélem Robin, ha már nem tehetem ki a lábamat a várból annyit meg engedsz, hogy aggódjak érted.

- Még szép, hogy nem jöhetsz, ki ha elkapnak, zsarolhatnának engemet. Ne akarj hízelegéssel arra rá venni, hogy ki mehess. Maria dühösen állt fel és a vízbe dobta a zsebkendőt.

- Hát persze, hogy csak ezt hallod meg. Robin nem vagyok ostoba. Tudom, mit kockáztatnák, ha ki mennék a várból. Milyen ostoba egy férjem van. Az a lövés a fejedben is kárt tehetett, hogy ilyet nézel ki belőlem. Hidd, el nem akarom kockáztatni sem a te sem a várban lakók életét avval, hogy elhagynám a várat. De a legfőbb ok, hogy itt penészedek egy magam halálra unva a napokat az, hogy nagyon szeretlek. Kiabálta a nő és dühösen ült vissza. Kivette a véres zsebkendőt a vízből és újból neki látott a seb tisztogatásának. Robin nem szólt csak némán tűrte, hogy felsége tisztogatja a sebeit. Nagyon utálta mikor a feleségének volt igaza. Rá pillantott Mariara mire elmosolygott. A nő arca még mindig piros volt a dühtől.

- Sajnálom – mondta ki Robin. Maria felkapta a fejét és megdöbbenve meredt a férjére, majd elmosolygott.

- Semmi baj. De mond Robin mi történt? Kötötte be a karját a nő.

- Nem ugrottam félre és meglőtt az a patkány. Tömören ennyi.

- Értem – bólintott Maria megelégedve a válasszal. Robin a nő arcához nyúlt és gyengéden megsimogatta.

- Te hogy vagy?

- Azon kívül, hogy majd nem megölték a férjemet. Köszönöm szépen jól vagyok.

- Ennek örülők. Dőlt hátra a férfi.

- Remélem jól elhelyezkedtél, mert a doktor hamarosan itt lesz… és megnézi, a lábadat nem e van még is benne a golyó. Állt fel a nő. Robin rémülten meredt Marira.

- Itt hagysz?

- Természetesen.

- Mi van avval, hogy jobban rosszban mellettem állsz. Nyúlt a nő után. Maria szélesen elmosolygott és egy csókot, nyomot a férje homlokára.

- Tudod, édesem a doktor úr biztosan kiküldene… mert nem az én szememnek való az, amit csinálni fog. De Robin nem kell félned itt, leszek a közelbe. Robin felfújta az arcát.

- Én nem félek.

- Persze drágám tudom én is, hiszen te vagy az erdő nagy vadásza. És szívből remélem, hogy tanultál az esettből. Nyomot a férfi szájára egy csókot. Robin visszacsókolt, de halkan oda suttogta a nőnek.

- Te boszorkány. Az ajtón kopogtattak. Maria kiegyenesedett.

- Szabad. Az ajtón egy öregúr lépet be. Nagy bajusza volt és nevető szemei.

- Jó estét Madame De Noir. Hogy van Monsieur De Noir? Robin felmorrant. A doktor elmosolygott. – Úgy látom a személyisége nem sérült meg. Nevetett fel.

- Ne pimaszkodjon öreg.

- Nem pimaszkodom Robin csak oldani karom a hangulatot. Ha meg bocsátana, Maria magunkra hagyna.

- Természetesen- Maria még intette egyet a férjének, aki sápadtan nézet utána, majd kiment az ajtón.

- Hát akkor lássuk az a sebet. Húzódott nagy mosolyra a szája a doktornak. Robin minden egyes hajcsigái az égre meredtek.

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

rontoszandra@gmail.com

Alexandra, 2012.10.21 19:09

Nagyon tetszik!:)
Ügyesen írsz!:)

:)

Júlia, 2011.04.17 15:59

Nagyon tetszik!Ezt te irtad?Ugyertem te talaltad ki?