Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


7 fejezet

2011.04.19

7 fejezet

      Robin leült az ágy szélére és az összekulcsolt kézfejére nyomta az állát. Nyugtalanította az ikrek feltűnése bár legbelül úgy érezte, hogy megbízhat bennük, de valami nem hagyta nyugodni velük kapcsán. Ott volt neki a határok védelme az apja ügye és Maria megvédése. Magának bevallódta, hogy kicsit összecsaptak a feje fölött a hullámok… de csakis magának. Maria megérintette a férje vállát mire az kissé összerezzent.
- Min gondolkoztál el így? Kérdezte a nő. Robin haloványan elmosolygott megfogta a felesége apró kezét és gyengéden morzsolgatni kezdte.
- Sok mindenen kedves.
- Az ikrek aggasztanak?
- Is.
- Meg bízhatunk bennük? Kérdezte a nő. Robin rá nézet és a szemei nevetek.
- Szerintem igen… de van egy olyan érzésem te már rég a szívedbe zártad őket. Maria bűnbánóan elmosolygott.
- Ennyire látszik? Hát igen. Tudod Robin mikor rájuk pillantottam úgy láttam mind, ha mérhetetlen szomorúság és bánat lakózna a szemükbe. Ők mások, mint mi… ők… éltek a sötétben, de meg maradtak olyan tisztán, mint mikor a világra jöttek.
- Kibújt belőled az író… ha így folytatod, Maria azt veszem, észre tollat ragadsz és írsz egy történetet. Maria megbökte a férjét majd felnevetett.

    Lilith halk léptekkel ment a néptelen folyóson… legalábbis azt hitte. Már olyan közel volt acéljához hogy szinte már majd nem felnevetett mikor valaki megfogta a vállát mire ő felsikoltott élesen. Bastian ijedten rándult össze, de még volt annyi lélek jelenléte, hogy kivédje a lány csapását.
- Maga? Döbbent meg Lilith mikor felismerte a férfit a holdfényébe.
- Mi a fenét csinál ilyenkor az éjszaka közepén? Egy hölgynek ilyenkor a szobájában a helye. Szidta le a férfi. Lilith csal tátogott és hebeget mikor hangosan morogni kezdett a gyomra. A nő fülig vörösödött.
- Ó, hát éhes?
- Igen.
- Jöjjön velem.
- Egyedül? Rémüldözött a nő mikor észrevette a férfi oldalán a törőket.
- Nem fogom bántani… és elhiheti, nem készülök semmi féle illetlen dologra.
- Aha – hunyorgott a nő és úgy meredt a férfi arcára mind, ha hazugság apró jeleit keresné. – hogy én ezt hányszor hallottam már férfiaktól és higgye el nekem Bastian úrfi, ha még is ki akarná használni a helyzeti előnyét, gondoskodom arról, hogy többé ne legyen semmi féle fegyvere… ha érti, mire célzok. A férfi szélesen elmosolygott.
- Teljes mértékben, de – hajolt a nőhöz Bastian – kedves Lilith nem kell ettől tartania. Majd elindult szép lassú léptekkel és közben egy vidám dalt fütyörészet.
- Maga kigúnyol ugye? Nem hiszi el, hogy eltudnák báni magával mi? Azért mert egy De Noir ne higgye azt, hogy maga a világ közepe. Futott utána.

    Robin és Maria arra ébredtek fel, hogy valaki kiabál. Riadtan ugrottak fel és rohantak az ablakhoz majd ki az erkélyre és onnan néztek le a központi udvara. Robin rá dőlt a kőkorlátra úgy nevetett Maria a kezével eltakarta az arcát. Abel egy szál törölközőben állt és próbált hátrálni két idősebb szobalány elől, akik feltett szándékuk volt, hogy segítenek a férfinak megfürödni.
- Hölgyeim nagyon köszönöm a felajánlott segítséget, de egyedül is meg tudok fürdeni.
- De nálunk ez a szokás – Húzódott széles mosolyra a szája a legidősebbnek.
- Ó tényleg – sápadozott Abel.
- Hé, Abel – kiáltott le Robin és próbált nem felnevetni mikor meglátta a fiú rémült arcát. – Nem kell félned nem, bántanak a vendégek elő joga az, hogy segítenek nekik megfürdeni… bár a feleségek dolga…
- De hiszen én nőtlen vagyok – mérgelődött – maguk meg hagyjanak, békén én nem kérek az ilyen vendégszeretetből. És próbált úgy kitérni a nők elől, hogy el ne essen a hóban.
- Mond, testvérkém nem fagysz meg így tél vész idején, hogy ily lenge öltözetben jelensz meg a várnép előtt? Nevetett fel Lilith az egyik oszlop mellett. Abel rá nézet és azon nyomba dideregni kezdett. Lilith halványan elmosolygott oda sétált a testvéréhez.
- Majd én megfürdettem – ragadta meg a fiú kezét.

     - Forró! Lili ez forró! – kiabálta Abel miközben a nő bele öntötte a forró vizet a dézsába egyenesen öccse hátára. Abel úgy szorította a hatalmas dézsa oldalát, hogy félő volt, hogy megrepedt a szorításától.
- Ne kényeskedj! Rivallt rá a nő – Légy férfi és tűrd a fájdalmat.
- De hát, ha éget? Minden sebem újra felszakad, ha így folytatod. És ne dörzsöld ennyire! Szisszent fel. Lilith dühösen dobta bele a dézsába a szivacsot.
- Abel! Más kép nem megy! És egyébként nem dörzsölöm erősen. Abel megfordult és dühösen meredt a húgára.
- Meg ne haragudj drága húgom, de te vagy én érzem azt, hogy a bőr mely születésem előtt rám került durván le akar, válni rólam általad. Lilith válaszolni akart mikor a férfi a kezébe nyomta a szivacsot nagy morgás kíséretében– de fejezd be létszíves… és vigyáz a sebekre, ha megkérhetnélek.
- Természetesen – Húzta végig a férfi sebhellyel borított hátán a kezét. – Mond, Abel szerinted itt lehetünk még egy ideig? Mert nagyon rendesek itt az emberek.
- Mint például Bastian? Kuncogott fel a férfi. Lilith nyakon csapta – hé!
- Nem! Például Maria. Nagyon jó volna, ha itt lehetnék még nagyon sokáig… hiszen lassan karácsony. Talán itt jobb lesz.
- A többi sem volt rossz. József ékkel is nagyon jók voltak a karácsonyok… még narancsot is kaptunk néha.
- Nem úgy értetem Abel. Ha nem talán itt maradhatnák… és hozzájuk csatlakozhatnák. Hát nem volna jó valahová tartozni?! Lehetne, családunk te megnősülhetnél, mert biztosan találnál egy lányt, aki szíves örömest élné le veled az életed. És talán én is el kellenék, valakinek csak kellenék. Nevetett fel Lilith - anyuka lehetnék olyan jó, mint anya volt egykoron. Emlékszel Abel? Révet el a lány álom ittasan – emlékszel a lassan sülő kenyér illatára vagy a bejglire? Az írisz illatú kölniére? A meleg anyáskodó ölelésére és angyali énekeire? Emlékszel apára kinél erősebb senki sem volt? A mély hangjára öblös nevetésére? A kalapács egyenletes ütéseire a tűz ropogására és izzására mely nyaldosta a vasat? Emlékszel?
- Mindenre… és mint kincs – suttogta és az ajkába harapott úgy nyelve le a könnyeit.

 
Abel az őrtoronyba voltak és tátott szájal néztek körbe mi közben Tristan beszélt nekik az erdőről. Lilith ki hajolt és úgy nézet le a mélyben ahol fehér ragyogó hó lepel volt apró nyomokkal. Összehúzta a szemöldökét. Emberi lábnyomok voltak felnőtté.
- Mondja Tristan úrfi mi ért vezetnek ide nyomok az erdőtől?
- a válasz egyszerű… a kiszakadt klánból valaki ide jött és meg próbál felmászni, de nem sikerült. Mikor észrevettük le akartuk lőni, de elmenekült. Abel is lenézet.
- nagy szerencséje volt neki akár ki is legyen… de nem hiszem, hogy meg úszta ép bőrrel. Ott piroslik a hó. Ott, ni – mutatott a nyomokra ahol igen csak észre vehető volt, hogy megsérült a férfi lába, mert már csak vonszolni tudta.
- Ez igen csak jó hír… egyel kevesebb – nevetett fel a férfi. Abel és Lilith összenézet nem értették mit kereshetett itt az, aki megsérült. Hiszen tudhatta, ha oda jön, akkor megölhetik… valamire csak is készülhetett, ami megérte volna meghalni is.

William De Noir jó képű férfi volt a maga középkorú éveivel is és az arcát végig szántó sebhellyel is. Korom fekete haját lófarokban hordta melyben alig látható őszhajszálak is vegyültek már. Szürke szemei élesen és fagyosan meredtek a világra és mindenkit meghunyászkodásra kényszerítve, aki bele nézet. Jobb mutató ujján egy fekete köves gyűrű volt arany foglaltba és éppen azt nézte elmélyülten az egyik férfi mikor hirtelen William halkan megszólalt.
- Mond meg nekem fiú sikerült kivitelezned a tervem első részét?
- Igen nagyuram… bár nehéz volt, de sikerült.
- Úgy hallottam megláttak és megsebesültél. Igaz-e? A fiú nagyot nyelt és a szíve gyorsan kalapált.
- Igen. William felállt a székéből és lassú eleganciával a fiú elé sétált.
- Ejnye, fiam. Te is tudod, hogy nem tűröm meg, ha valaki hibázik. Ezt nem engedhetjük meg, ha már idáig oly sikeresen eljutottunk. Robin, lassan de biztosan rést fog hagyni a védelmén és akkor ott csaphatunk, le ahol leginkább fáj neki. Remélem nem azon vagy, hogy akadályozd a tervünk kimenetelét. Hiszen te sem akarod, hogy egy olyan gyenge De Noir vezesse a klánt, mit az a férfi, aki egy Merryweather lányt vett el… egy olyat, akinek a családja romlott és tolvaj.
- Nem… nem nagyuram – remegget a fiú hangja.
- Hát ennek örülök – mosolygott el William és a fiúra szegezte a pisztolyát és fejbe lőtte. A teremben álló két őr összerezzent és a fejüket elfordítva elhúzták a szájukat – sajnálom, de nem szeretem a gyáva embereket. Takarítsátok el – fordult feléjük. Az örök gyorsan oda rohantak és kihúzták a fiú holttestét a teremből. William kinézet az ablakon és felnevetett sötéten akár az ördög

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.